Nőtt a kártevők és férgek száma!

Nőtt a kártevők és férgek száma!

2014 második negyedévében 15 millió fajta új rosszindulatú szoftver jelent meg. Ebben a periódusban a fertőzöttségi szint világszerte elérte a 36,8%-ot. 

A Panda Security frissen publikált elemzése a második negyedév számítógépes vírusait, férgeit, kémprogramjait és egyéb káros programok terjedését és változását értékelte. Ebben a periódusban összesen 15 millió új mintát találtak, ami azt jelenti, hogy naponta átlagosan 160.000 fajta rosszindulatú szoftver jelent meg. A három hónap alatt támadás érte az eBay-t, a Spotify-t és például a Domino’s Pizza hálózatát is.

Az ún. malware-ek, tehát rosszindulatú szoftverek legtöbbje (62,8%) trójai program (melyek jellemzője, hogy tartalmazzák egyfajta hátsó kapu telepítését, ami a fertőzés után biztosítja a hozzáférést a célszámítógéphez). Az arányuk a teljes mintán az első negyedévhez képest érdemben csökkent, ami nem jelenti azt, hogy kevesebb lett volna a számuk, sokkal inkább azt, hogy egyre több az ún. nemkívánatos alkalmazás (PUP), melyek egyre nagyobb arányban felelősek a fertőzésekért. A leggyakrabban előforduló kártevők között a trójaiakat 7%-kal követik a kémprogramok, illetve a hagyományos vírusok (2,6%) és a férgek (2,6%). Ebben a negyedévben az új trójaiak aránya 58% volt, a friss férgeké pedig közel 20%.

A legtöbb fertőzött eszközt Kínában tárták fel, itt gyakorlatilag minden második számítógépen fut kártevő program. Kínát Peru, valamint Törökország követik a listán.

A legkevesebb fertőzött gép Európában található, itt a svéd, norvég és német eszközök a legbiztonságosabbak.

A vizsgált periódusban a Panda Security szerint rohamosan megnőtt az okostelefonok elleni támadások száma is, melyek most már nem csak az Android alapú eszközöket érintik, hanem azokat is, melyeken iOS fut.

A teljes elemzés itt érhető el (angol nyelven): PandaLabs Quarterly Report Q2 2014